A Szederinda néptáncegyüttes
Az együttesi munkám alapján – táncházvezetés, utánpótlás csoport tanítása, zenekarral való énekes fellépéseim korán rádöbbentettek arra, hogy hagyományaink továbbadásának tanítását egészen pici korban kell elkezdeni a gyerekek körében. Minden gyermek fogékony a magyar népzenére, örömmel hallgatják népdalainkat, mondókáinkat és szívesen játsszák népi gyermekjátékainkat.
— Balogh Ágnes Nívódíjas Táncos, Művészeti vezető
Fontosnak tarjuk, hogy folyamatos, felmenő rendszerbe fejlődhessenek a táncosok. Az eltelt évek alatt több ezer gyermeket sikerült megtanítani a néphagyományainkra. Többen, népzenészként, népdalékesként vagy táncosként folytatják mindennapi életüket. Alapítótagjaink közül itt találtak egymásra a házaspárok és ők már a saját gyermeküket is a Szederinda együttesbe hordják táncolni. Mindig is arra törekedtünk, hogy az együttes nagycsaládként működjön. Fontos, hogy a magyar hagyományainkat, tánckultúránkat átadjuk a felnövekvő generáció számára.




Díjak, Eredmények:
1990 – Szóló táncverseny – Nagy Edina – Országh Gábor II. díj, Csank Anita, Simon Sándor – különdíj
1991 – Megyei Művészeti Szemle – Ezüst díj
1991 – Hámán Kató Úttörőház – Kiváló Közösség kitüntetés
1992 – Néptáncfesztivál – Pásztó – I .díj
1992 – Országos Néptáncfesztivál – I. díj
1993 – Nemzetközi Néptáncfesztivál – Istanbul diploma díj
1993 – Megyei Művészeti Fesztivál – különdíj
1994 – Országos Szólótáncverseny – Fehér Viktor – különdíj
1994 – Megyei Művészeti Fesztivál – különdíj
1995 – Országos Néptáncfesztivál – Gálaműsorba beválasztott koreográfia bemutatása
1996 – Országos Néptáncfesztivál – Országh Gábor – „legjobb fiútáncos” díj, Csikó zenekar – „legjobb zenekari” díj
1997 – Országos Néptáncfesztivál – I. díj
2001 – Nemzetközi Fesztivál – Zágráb Nívódíj
2010 – Egri Lokálpatrióta Egylet – „Eger Csillaga” díj
2011 – Megyei Tehetségkutató Verseny – Fónagy Anna, Simon Máté – I. díj
2011 – Jelölés – JUNIOR PRIMISSIMA DÍJRA
2013 – Nemzetközi Néptáncfesztivál – „leghitelesebb viselet” díj
2014 – Nemzetközi Néptáncfesztivál – „leghitelesebb viselet” díj
2015 – Nemzetközi Néptáncfesztivál – „legszebben táncoló lány és fiú” díj, Mlinkó Luca, Balogh Ábel
2016 – Megyei Művészeti Fesztivál – II. díj
2017 – Nemzetközi Néptáncfesztivál Szedrecske csoport – különdíj
2017 – Jelölés – MEGYEI PRIMISSIMA DÍJRA
2018 – Nemzetközi Néptáncfesztivál – „legszebben éneklő együttesi” díj
Külföldi vendégszereplések:
HOLLANDIA, TÖRÖKORSZÁG, FINNORSZÁG, LENGYELORSZÁG,
FRANCIAORSZÁG, CSEHORSZÁG, SZERBIA, NÉMETORSZÁG,
ÍRORSZÁG, OLASZORSZÁG, HORVÁTORSZÁG, SZLOVÁKIA